2009. december 22., kedd

Hol voltál ma húsz éve?

Biztos én se emlékeznék, ha nem lenne nevezetes esemény. Az igazság az, hogy olyan régen volt, hogy a pontos dátumra sem emlékszem. Majdnem 11 éves voltam, közeledett a karácsony. Nem volt hó, de azon az éven ez senkit sem érdekelt.

A TV-t nem nagyon volt érdemes nézni, mert már mese is alig volt, csak diktátori beszéd. De aznap be volt kapcsolva a kis sporttévé a nappaliban, és habár alig értettünk belőle valamit, néztük, mert az országban már valami készülőben volt.

Éppen Ceausescu beszélt megroggyant öreg hangján a néphez egy bukaresti erkélyről, lent pedig a tömeg egyszercsak fütyölni kezdett. A diktátor szemmel láthatóan meglepődött, egyre hangosabb volt azaj, és a kamerás is úgy lecsodálkozott, hogy a kamerát véletlenül elforditotta, és már csak a bukresti eget láttuk egyenes adásban. A diktátor egyre izgatottabb lett. Mi a nappaliban nem tudtuk, mit gondoljunk, csak néztük, és nem akartuk elhinni. A 21. században élő fiatalok talán el sem tudják képzlni, miért olyan furcsa ez, de ott akkor hihetetlen volt. Hiszen nem sokkal azelőtt hazafele menet az iskolából katonák kiabáltak ránk és vezettek el, mert hógolyóval "irtunk" egy középület falára, talán a polgármesteri hivatal volt. Lehallgatták a telefonunkat, és nem volt szabad külföldi vendégeket fogadnunk. Az iskolában nem rajzolhattunk karácsonyfát csak télifát.

Nem emlékszem a részletekre, a dolgok pontos menetére, csak azt tudom, hogy aztán kezdődött a lövöldözés. A mi városunkban is, Kolozsváron. Mi a lakótelepi lakásunkban biztonságban éreztük magunkat, de édesapám nem volt otthon, éppen haza kellett volna már érkezni valahonnan egy közeli helységből. Nem volt mobiltelefon. A főtéren kellett keresztüljönnie, ahol lőttek. Majdnem 40 embert öltek meg, köztük egy iskolatársunkat.

Rettegve vártunk. Nyitva volt az erkélyajtó, mert figyeltünk, füleltünk. És egyszer csak hazaért. Mikor beért a városba, azt hitte baleset történt, azért áll annyi ember a téren. Aztán, mikor észrevette, mi történt, elkerülte a főteret, és megkerülve a várost igyekezett haza. Egy távoli lakótelepen egy édesanya stoppolt kisgyerekével, aki a jégpályáról igyekezett haza, de már nem tudott hazajutni. Őket előbb elvitte haza, és úgy érkezett meg végre.

Itt megint kiesnek az eseménykockák, félelemmel teli napok következtek, este lövés zaja, és akkor volt először halálfélelmem: "Anya, mi is meghalhatunk?" A tömbházat őrizni kellett, kijárási tilalom volt.

Aztán egyik nap, mikor elfogták a diktátort, örömünkben levonultunk a lakótelep terére, és horát jártunk a szomszédokkal. Soha nem horáztam (román néptánc) se azelőtt se azután. Hihetetlen volt. Szabadság. Szabad volt utazni, beszélni és élni.

Nem lett tökéletes semmi sem, hiszen olyan sok minden történt azóta, ami megkeseríti az akkori örömünket, de hálás vagyok azért a forradalomért.

A közelgő ukrajnai, szlovák és magyar választások előtt azért imádkozom, hogy Isten ne büntessen minket, és szerinte való emberek kormányozhassanak. Nem tudom, hogy mi a jó nekünk, habár emberileg számítgatunk, de hogy mi lesz majd a javunkra, azt csak az Úr tudja.




7 megjegyzés:

iri írta...

Hat igen ti gyerekkent emlekeztek,nalunk peldaul a ferjem reszt vett az esemenyekben, s bizony joo nehany napig nem is lattuk.Igen en is orvendek a forradalomnak mert nekem a legtokeletessebet adta:Az Ur Jezussal valo szemelyes talakozast.Szabad ut nyilt a kereszteny irodalomra.
Ami pedig a kameraman "zavarat"illeti hat az volt a parancs csak a tokeletes kepeket filmezhette,ellenkezo esetben csakis az eget.

Dalma írta...

Köszönöm Eszter, hogy megemlékeztél erről. Én egy székelyföldi kisvárosban éltem 20 évvel ezelőtt és 10 éves voltam. Úgy emlékszem mindenre, mintha tegnap történt volna. Én is imádkozom azért, hogy jobbra forduljon országaink sorsa és nemzetünk istenfélő nemzet legyen.

Eszter írta...

Hát igen, keresztyénségről szó sem lehetett. Mi is azután jóval kezdtünk csak templomba járni, úgyhogy csak hallomásból tudom, milyen nehéz volt a hívőknek.

Nagyon megható és reményteljes volt számomra, amikor Constantinescu elnök imádkozott, miután megválasztották. A hitét nem ismerem, csak arra utalok, amit Dalma irt, hogy milyen fontos, hogy egy nemzet istenfélő legyen.

Eszti írta...

Én húsz évvel ezelőtt 8 éves voltam. Abban az évben én nem tudom, miért, de a szilveszterre emlékszem tisztán, ami tele volt politikai viccekkel, paródiákkal, amit akkor még egyáltalán nem értettem. Vasfüggöny, vízlépcső, ilyesmik. Hofi, Nagybandó, Markos-Nádas és Benny Hill élte a fénykorát akkoriban.

Aztán emlékszem a hiradóra, ami minket gyerekeket sohasem érdekelt, de amikor Ceaucescu lekerült a 'trónról', arra emlékszem. Emlékszem, hogy megnéztük a tv-ben, és éreztem, hogy anyu izgatott lett tőle, hogy ez most valami fontos. Emlékszem, hogy a harmadikon laktunk egy emeletes házban, és annyira magával ragadott az, amit anyu mesélt Ceaucescu-ról, hogy ő egy diktátor, egy rossz vezető, aki nyomorgatja a népét, hogy tesómmal papírcetliket írtunk, vagy egy tucatot, "le csaucseszkuval", vagy valami ilyesmi szöveggel, és diadalittasan kidobáltuk az erkélyről, mint röplapokat. Anyu persze nem értékelte a népi érzületünket, mert leküldött összeszedni a fecniket, mégis valahogy azt éreztem, hogy részese lettünk az eseményeknek, hogy mi is kifejeztük egyet nem értésünket, mert valamit tenni kellett és mi messze voltunk. Ez nagyon megmaradt. Nem gondoltam, hogy ennyi idő eltelt azóta...

Azt hiszem, aki nem élt ilyen elnyomás alatt, fel sem tudja fogni, hogy mit jelent, amit írtál...

Köszönöm, hogy leírtad ezt. Megmutatom a férjemnek is, kíváncsi vagyok, ő hogyan élte meg a dolgot (5 évvel idősebb, mint én), meg Dodának is elolvasom a posztod, hogy beszélgethessünk erről.

Eszti írta...

A youtube-on találtam egy 5perces összeállítást a forradalomról.

http://www.youtube.com/watch?v=oWIIgVoW3dc

Eszti írta...

Még egyet találtam, azért különleges, mert egy református pap mondja el, hogy ő hogyan élte meg az eseményeket.

"A Parókia Portál egyik munkatársa a '89-es romániai forradalom napjaiban egy segélyszállítmánnyal együtt eljutott Marosvásárhelyre és riportot készített az akkor vásárhelyi esperessel, Csiha Kálmánnal.

Késő este, a parókián, egy pislákoló 40-es izzó fényénél készült a VHS felvétel. A későbbi püspök személyes vallomása az eseményekről, az új feladatokról, lehetőségekről, szükségekről reménységről.

A felvétel még sehol nem került bemutatásra."


http://www.youtube.com/watch?v=xGe59uPTpjs&feature=related

Eszter írta...

Köszi, Eszti, hogy leírtad, nagyon megható és aranyos a röpcédulázásotok :)

Megnézem a videókat.