2013. december 11., szerda

Mire tanítsam?

Ötödikes lett a lányom, és nagyon elgondolkodtam, hogy mi is a célja az életünknek :)
Ülünk a történelemlecke fölött, ami érdekes, színes képeket látunk, de nincs idő elmélázni, magyarázni, rohanni kell. Őskor, ókori civilizációk, ókori Görögország, háborúk, demokrácia, Római Birodalom és még csak december eleje van... A munkafüzetet kitöltjük, a leckét átbeszéljük, válaszolunk a kérdésekre, kijegyzeteljük, átismételjük, ez minimum másfél óra. Egy tantárgy.

A fenti kérdés egy ötödikes feladatlapból való. A kérdés az, hogy hol van Athén, de nem körülbelül, mert (az általam) pirossal jelölt pontok közül kell kiválasztani. Na, ki tudja? És mire jó, ha tudja?

Szóval elgondolkodtam, hogy ha arra szeretném tanítani a gyerekeimet, hogy eléjük téve egy szöveget, meg tudják érteni, és ki tudják jegyzetelni, megtanulni, akkor vagy rájuk parancsolok, hogy maguktól végezzék el, jöjjenek rá, kínlódjanak vagy én kínlódok velük, és magyarázok. A másodikkal talán nem is segítek a szövegértésben, hanem inkább az értelmezésben.

Vagy leülhetünk együtt, én felolvasom a leckéket, szabadon beszélgetünk. Nincs rohanás, nincs szidás, hogy miért nem érted, hogy fogod ezt tudni a vizsgán, stb. És akkor van élmény, van szinapszis (Pécsi Rita) van bevésődés. De lehet, hogy a vizsga gyenge 3-as lesz, mert nem tudja, hol van PONTOSAN Spárta.

Milyennek látja  a gyermekeimet Isten? Mit akar belőlük kihozni? Azt szeretné, ha ügyesen be tudnának magolni dolgokat, azt visszaöklendezni, és aztán beülni az egyetemre egy olyan szakra, ami vagány csak éppen munkanélkülieket gyárt, aztán keseregni, hogy hogyan tovább? Vagy azt ha találékonyak lennének átlagos jegyekkel, boldogok, nem stresszesek, feltalálók, alapítók, tervezők, szabadok?

Mihez legyen bátorságom? Szembeszállni a hatalmas Istennel, aki azt mondta, hogy neveljem az Ő tanítása szerint őket vagy szembeszállni az oktatással, aki azt mondja, hogy mindent nyomjak beléjük, nem baj, ha mindent elfelejtő selejt, depressziós zombik lesznek?

4 megjegyzés:

Erika Radics írta...

Nagyon tetszik, a bátor bejegyzésed már a válasz! :))
Csak előre és felfelé, Isten és a próféták sose fogjak megkérdezni, mi ez a hármas a biziben..... ;)
"12 Mindezeken kívül, fiam, fogadd meg a figyelmeztetést: a sok könyv írásának nincs vége, és ha valaki nagyon belemerül azokba, az fárasztó a testnek.+
13 A végkövetkeztetés mindezeket hallva ez: Féld az igaz Istent,+ és tartsd meg parancsolatait,+ mert ez az ember egész kötelessége. 14 Mert az igaz Isten minden titkos dologban ítéletre hoz elő mindenfajta tettet, hogy az jó-e vagy rossz."(Préd.12)
Én veletek vagyok!:)))

Eszti írta...

Ez az év a felsővel újfajta kihívások elé állít minket is. Amit írtál, azon én is dilemmázom, de ahogyan nálad, úgy nálam is gyakorlatilag eldőlt már. Az Úr helyre tesz, de Rá kell tekintenem, hogy ne essek pánikba. Így nem esem - általában...

Nem hiszem, hogy szükséges és jó dolog végignézni, ahogyan megutál 'tanulni' a gyerekem, csak mert annyi igát tesznek rá, amivel már nehéz örömmel kooperálnia, még ha a szándék benne is van, hogy együttműködjön. Így marad az, hogy annyit teszünk, amennyit tudunk - nem többet. És nem vagyunk hajlandóak felörlődni, hogy tudja, amit elvárnak tőle. Tanulunk, beszélgetünk róla, tanulunk tanulni és megpróbáljuk az olvasottakat a fejünkben megtartani. Ami megmarad a tanulásból őbenne, talán annyira van igazán szükség. Én is formálódom és tanulom, hogy mi a fontos és napról napra mit kell tennem! Nektek és mindegyikünknek ebben a cipőben sok erőt és kellő higgadtságot az elkövekező hetekhez!:)

Eszter Gergely írta...

Mostanában Charlotte Mason ötleteit olvasgatom a neten angolul. Nagyon hasznos :)

mai kisasszony írta...

Sikerült a vizsga!