tag:blogger.com,1999:blog-8415016457337344501.post4400673353901541573..comments2020-04-22T01:16:46.849-07:00Comments on tücsök és mazsola: A barátságrólAnonymoushttp://www.blogger.com/profile/14251678734029634014noreply@blogger.comBlogger2125tag:blogger.com,1999:blog-8415016457337344501.post-20697088823456413762012-11-07T13:17:48.953-08:002012-11-07T13:17:48.953-08:00Félreértettél. Nem arról van szó, hogy ha találkoz...Félreértettél. Nem arról van szó, hogy ha találkozom valakivel, akivel jól el tudok beszélgetni, akkor elküldöm, hanem, elfogadom, hogy lehet, hogy soha nem lesz ilyen, és hálás vagyok, hogy tényleg mindent meg tudok beszélni a férjemmel. És ezt szeretném megértetni a gyerekeimmel is, hogy ne azon siránkozzanak napestig, hogy esetleg nincs olyan barátjuk, amilyet a TV-ben láttak.<br /><br />A másik, hogy szerintem vannak olyan dolgok, amiből a kicsi is sok. Ugyanúgy, ahogy nem szeretném, hogy akár egy cseppnyi drogot is kapjanak a gyerekeim, ugyanúgy óvom őket pl. a varázslástól, rossz hírektől, amiket a kis lelkük még nem bír feldolgozni, stb. Én úgy hiszem, hogy vannak olyan szellemi hatalmak amikkel szemben harcolnom kell, mert ezek megkötöznek ugyanúgy, ahogy a drog. Sajnos épp ma este világosította fel a gyerekeimet egy kislány, hogy pontosan hogyan, milyen körülmények között gyilkolták meg a kis Bencét. És emiatt a fiam nem tudott elaludni, mert neki ez sok volt, és gondolom, hogy még hetekig ezen fog agyalni. Én ettől meg akartam óvni. Mivel látták a fényképét, kérdeztek, és annyit mondtam el, ami nevelő szándékú. Eltűnt, megölte olyan, akit ismert. Tanulság: a szülők az elsődleges felelősek gyermekeikért Isten és ember előtt, ezért szeretnénk mi nevelni őket, és nem szeretnénk, ha másokkal eljárnának. Együtt sok helyre elmehetünk, de egyedül fölösleges. Téma lezárva. Ehelyett most hetekig gondozhatom a lelküket :(Anonymoushttps://www.blogger.com/profile/14251678734029634014noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-8415016457337344501.post-42372255345543870272012-11-07T04:16:45.581-08:002012-11-07T04:16:45.581-08:00A két cikk kapcsán ( a tiéd és Esztié) pár kérdés ...A két cikk kapcsán ( a tiéd és Esztié) pár kérdés eszembe jutott. Nem rosszindulatból, pusztán elgondolkodtatásnak szánom. Úgy, hogy én sem vagyok sem a kényszeres "barátkoztatás", sem az azonos korú gyerekek csoportjának híve, és hogy biztosan tudom, hogy a kizárólagos gyerekközeg nem megfelelő szocializációs minta.<br />Vajon mit sugall a gyermeknek az olyan szülői viselkedés és hitrendszer,ahol szinte már kórosan (bocsánat a kifejezésért) féltjük a gyerekünket más gyerekek hatásaitól? Nem a napi szinten sok óra összezárására gondolok, hanem alkalmankénti rövid találkozásokra, amelyekről Te is írtál. Ez alatt ugyanis - szerintem - nemcsak mély barátságokat nem lehet kötni, de hosszú távra sérülni sem, vagy rossz szokásokat hosszú időre eltanulni. Mert nekem leginkább azt sugallja ez a felvezetés, hogy a világ rossz, és félelmetes, tele van rémisztő, kétszínű emberekkel, gyerekekkel, akinek esélye sincs megváltozni, és akikkel jobb, ha nem is érintkezem, hiszen csak rosszat tanulhatok tőlük. Emiatt nehezen tudom elképzelni, hogy ilyen tudatalatti alappal (mert ebből az lesz), hogy lehet később bölcsen kapcsolatokat kötni.<br /><br />Nálunk Beni már a körzeti oviról a beiratkozás alatt (amit csak azért követtünk el, hogy jogilag védve legyünk) "levette", hogy ez neki nem pálya, ugyanúgy, ahogy az iskoláról is a tanévnyitó alatt. De a zeneiskolát, táncot, úszást, stratégiai játékos foglalkozásokat imádja, és nem azért, bármelyik ott lévő gyerekhez ragaszkodna, hanem a játék, a kaland, az élmény miatt. És rendszeresen elmeséli, hogy kinek a viselkedése tetszett, vagy nem tetszett és miért, és sokkal jobb az ő tapasztalatait megbeszélni, mint enélkül ráborítani az én "okos" gondolataimat. És mint mondtam, ez a közeg magában sem a barátságok, sem a mély traumák kialakulásának nem kedvez. De ha a gyerek akarna barátkozni, valószínűleg barátkozna, én nem állnék az útjában.<br /><br />Az is érdekes gondolat számomra, amit az igaz barátságról írsz. Jelenleg két ember van az életemben a családon kívül, akit barátomnak nevezhetek, de egyikkel se beszélek meg mindent, csak ami rá tartozik. Nagyon szép gondolat a "férjem a legjobb barátom, és vele mindent megbeszélhetek", hogy ezen kívül nincs is szükségem bensőséges kapcsolatra ( a nem építő kapcsolatokra én sem pazarlom az időmet és az energiámat), de szerintem ez is ritka, mint a fehér holló. Nekem pl. van pár dolgom, amit nem tudok a férjemmel megbeszélni, mert egyszerűen nem érti, és csak hümmög legjobb esetben. Az ilyeneket jobban szeretem olyannal megbeszélni, akitől értékelhető visszacsatolást kapok. :) (Nem egyenlő a helyesléssel.) És természetesen az is nagyon fontos, hogy legyen valami közös bennünk a barátunkkal, mert különben mi tart össze minket. De: ha belegondolok, hogy a legjobb barátnőm négy évvel fiatalabb, egyedülálló (én ugye nagycsaládos), a "rendes polgári" foglalkozásán kívül egy alternatív rockzenekar énekesnője, ez csak a felszínt nézve elképzelhetetlen. Mégis vele vannak a legépítőbb beszélgetéseink, mert a lényegben egyetértünk, a különbözőségeink révén pedig rengeteget tanulunk egymástól. És vannak építő jellegű felszínes kapcsolataim is. Az más kérdés, hogy egyik sincs fizikailag közel, a lakóhelyemen az elszigeteltséget élem meg, mert én sem bocsátkozom értelmetlen beszélgetésekbe. De nem szándékozom az idők végezetéig ebben az állapotban maradni, fel fogom ismerni az alkalmakat, körülményeket, embereket, ha itt az ideje :)<br /><br />És még pár szót a kétszínűségről: én stabil értékrenddel rendelkező felnőtt embernek tartom magam, mégis vannak helyzetek, emberek, amelyek egészen mást hoznak ki belőlem. Olyan is van, hogy konkrétan az állatot. :) De ez is a tükör törvénye: arra reagálok így, ami bennem is megvan, csak nem akarom észrevenni. Így legalább rájövök, és tudom, hogy hol fogjam meg a problémakupacot, amitől meg akarok szabadulni, tehát nagyon is hálás lehetek ezeknek az embereknek :)Xanitahttps://www.blogger.com/profile/07383621497150875801noreply@blogger.com