Kárpátalján harapósak a könyvtáros nénik

Néhány éve azt hittem, véletlenül sikerült egy morcos könyvtárost kifognom a kisvárosban. Akadékoskodott, mert nem értette mire kell nekem a magyarság története. Főiskolás vagyok, dolgozathoz kell? Értetlenül nézett, amikor mondtam, hogy a gyerekeimnek szeretnék olvasni belőle. Valahogy sikerült meggyőznöm, hogy adja kölcsön :)

Ma egy másik városban próbálkoztam. Ugyanis felfedeztem interneten, hogy rengeteg olyan ukrán kisregény van, amit mi magyarul már olvastunk. Ez nagyban segítené a nyelvtanulásunkat. Természetesen abban reménykedtem, hogy a könyvtárból majd szépen kikölcsönzöm ezeket ingyen. Így is millió könyvünk van már itthon, takarékoskodni kell a válságban.

Elhívtam egy ismerősömet, hogy segítsen beiratkozni, és megkérdezni, hogy megvannak-e a kiválasztott könyvek. Kicsit lehervadtam, amikor egy másik morcos könyvtáros nénibe botlottunk, aki nagyon ingatta a fejét, és mindenre azt mondta, hogy nem lehet.

Kiderült néhány furcsa dolog, ami miatt azóta is sokkos állapotban vagyok :D

• a kisiskolások részlegére csak kisiskolások iratkozhatnak be (5 éves kortól).

Tehát pl. a háromévesek egyáltalán nem kölcsönözhetnek ki könyveket, és azok a felnőttek sem akik valamiért gyerekkönyvet szeretnének olvasni, hacsak nincs gyermekük...

• a falusi gyerekeket nem szolgálják ki a városi könyvtárban 

Nálunk csak könyvtáros van papíron, a könyvtár zárva van, azonban a gyülekezeti könyvtárunkat néhány éve feltuningoltuk új, értékes könyvekkel.

• egyszerre egy könyvet lehet hazavinni két hétre

Logikus, hiszen egyszerre csak egy könyvet olvas az ember, és különben is, ne kapkodjon összevissza, csak szépen sorjában.

• Ha hosszabbítani szeretne valaki, akkor menjen be, és kérje meg, hogy hosszabbítsák meg még két hétre

Végül az ismerősöm kislányát írattuk be, de a könyvtáros néni nagyon komolyan és szigorúan az ismerősömnek szegezte a kérdést, hogy biztos-e benne, és felelősséget vállal-e azért, hogy én (a falusi) vissza fogom vinni a könyvet.

Az adatok felvétele alatt pedig a néni ingatta a fejét, hogy a Harisnyás Pippi túl komoly irodalom egy ötévesnek. Lehet, hogy jobb, hogy nem mondtam, miket olvastam már fel a gyerekeimnek (Newton élete, stb), mert lehet, hogy mentőt hívott volna.

Kezdem érteni, hogy miért nem rohamoznak meg, és tipornak le olyan csoportok, akik a néhány éve megjelent meséskönyvemet szeretnék megvásárolni.




Azt hiszem értem, hogy miért tart ott ez az ország, ahol tart. Ugyanakkor hálás vagyok a külföldi könyvtárakért, ahol felüdülés lenni, szabad szeretni a könyveket, egyszerre többet is haza lehet vinni, interneten is lehet hosszabbítani, és ahol egyszer az akkor hároméves fiam azt mondta: anya, olyan jó lenne itt lakni :)