Annyi mindent kipróbáltam: tanítottam számítástechnikát (:o) kezdőknek, főiskolán angolt, hittant városi kamaszoknak, hittant falusi gyerekeknek, angolt ukrán felnőtteknek, módszertant hittanoktatáshoz felnőtteknek, angolt kis csoportokban kisgyerekeknek játékosan, vasárnapi iskolában városi gyerekeket és tanítom a saját gyermekeimet.
Tíz év alatt végre megért bennem a felismerés: nem érdemes másokat tanítani a saját gyerekeim helyett úgy, hogy közben őket mások tanítják. Persze most sok tanár felfortyanhat, akik szép eredményeket tudhatnak maguk mögött. Nekem is vannak, voltak eredményeim, de azok eltörpülnek azok mellett, amiket a két gyerekem mellett élek meg.
Az angol csoportban, ahol játékosan, sok segédeszközzel, zenével, játékkal körbeülve egy szőnyegen szinte szájukba rágom az angolt a kicsiknek (sokkal szemléletesebben, és rendszeresebben, mint otthon), nagyon halványak az eredmények. Otthon Johannának egyszer mondtam el a "can you, can't you" értelmét, picit gyakoroltuk, aztán egy angol mesében épp ez is szerepelt, és már tudja is. Talán 5 percbe telt. Nem beszélve a fegyelmezésről. Órákat töltök azzal az interneten keresgélve, hogy jó motiváló-eszközöket keressek, hogy a rakoncátlan, engedetlen fiúkat is lekössem (néha valósággal le kéne őket kötni). Találtam is ilyen ötleteket, de az energia belefektetése nem nagyon éri meg.
Mondtam is Johannának, hogy milyen fontos, hoyg egy gyerek hallgasson a szüleire, tanáraira és engedelmes legyen, mert különben semmire nem lehet megtanítani. Ő is részt vesz egy ilyen csoportban, és mélyen érinti, hogy a fiúk rosszak.
A gyülekezetünkben havonta vezetek fiatal anyukáknak olyan beszélgetést, ahol nevelésről, anyaságról van szó. Sokkal fontosabbank tartom a szülők képzését, hiszen ez a kulcsa a dolognak. Hiába tanítom a gyereket, ha otthon mást tapasztal, tanul. A szülőknek szeretnék majd arról beszélni, hogy a Biblia mit tanít a fegyelmezésről, a gyerekek tanításáról. Sajnos ezen a környéken az a szokás, hogy nem a szülők, hanem a nagyszülők vagy sokszor a dédszülők vigyáznak a gyerekekre, amíg a szülők a mezőn, a kertben vagy a fóliasátorban dolgoznak reggeltől estig. Nagyon gyakran előfordul, hogy az egyéves csak felkeléskor és lefekvéskor látja az anyját. És sokszor már nem a meglhetésért megy a nagy munka, hanem azért, hogy még nagyobb vagy még több fóliasátrat állíthassanak fel.
Az otthonoktatás tehát nagyon is fontos dolog, és megéri. Látni a felnövekvő gyerekeimet, akiket én tanítottam, neveltem, imádkoztam velük és értük, és lám milyen okosak, és remélem majd Isten gyermekei lesznek.
Tíz év alatt végre megért bennem a felismerés: nem érdemes másokat tanítani a saját gyerekeim helyett úgy, hogy közben őket mások tanítják. Persze most sok tanár felfortyanhat, akik szép eredményeket tudhatnak maguk mögött. Nekem is vannak, voltak eredményeim, de azok eltörpülnek azok mellett, amiket a két gyerekem mellett élek meg.
Az angol csoportban, ahol játékosan, sok segédeszközzel, zenével, játékkal körbeülve egy szőnyegen szinte szájukba rágom az angolt a kicsiknek (sokkal szemléletesebben, és rendszeresebben, mint otthon), nagyon halványak az eredmények. Otthon Johannának egyszer mondtam el a "can you, can't you" értelmét, picit gyakoroltuk, aztán egy angol mesében épp ez is szerepelt, és már tudja is. Talán 5 percbe telt. Nem beszélve a fegyelmezésről. Órákat töltök azzal az interneten keresgélve, hogy jó motiváló-eszközöket keressek, hogy a rakoncátlan, engedetlen fiúkat is lekössem (néha valósággal le kéne őket kötni). Találtam is ilyen ötleteket, de az energia belefektetése nem nagyon éri meg.
Mondtam is Johannának, hogy milyen fontos, hoyg egy gyerek hallgasson a szüleire, tanáraira és engedelmes legyen, mert különben semmire nem lehet megtanítani. Ő is részt vesz egy ilyen csoportban, és mélyen érinti, hogy a fiúk rosszak.
A gyülekezetünkben havonta vezetek fiatal anyukáknak olyan beszélgetést, ahol nevelésről, anyaságról van szó. Sokkal fontosabbank tartom a szülők képzését, hiszen ez a kulcsa a dolognak. Hiába tanítom a gyereket, ha otthon mást tapasztal, tanul. A szülőknek szeretnék majd arról beszélni, hogy a Biblia mit tanít a fegyelmezésről, a gyerekek tanításáról. Sajnos ezen a környéken az a szokás, hogy nem a szülők, hanem a nagyszülők vagy sokszor a dédszülők vigyáznak a gyerekekre, amíg a szülők a mezőn, a kertben vagy a fóliasátorban dolgoznak reggeltől estig. Nagyon gyakran előfordul, hogy az egyéves csak felkeléskor és lefekvéskor látja az anyját. És sokszor már nem a meglhetésért megy a nagy munka, hanem azért, hogy még nagyobb vagy még több fóliasátrat állíthassanak fel.
Az otthonoktatás tehát nagyon is fontos dolog, és megéri. Látni a felnövekvő gyerekeimet, akiket én tanítottam, neveltem, imádkoztam velük és értük, és lám milyen okosak, és remélem majd Isten gyermekei lesznek.
1 megjegyzés:
Igazad van: a saját gyermekünk a legjobb befektetés- már csak Isten számonkérése miatt is. Az jó, ha valaki másokat tanít, de szomorú, hogyha az anya másokra bízza a sajátjait azzal az indokkal, hogy neki másokat kell tanítania. Nem a megélhetésről beszélek, mert sokaknál nem erről van szó. Egyébként tiszteletben tartom mindenki döntését, de azért a döntés meghozatalakor általánosságban kevés hangsúly esik arra a tényre, hogy bárkire is bízza a gyerekét a szülő, azért Isten őt fogja megítélni és számon kérni a gyerekeiért, nem másokat.
Megjegyzés küldése