2009. október 8., csütörtök

Kuckózás avagy alternatív tanulás

A múlt héten nagyon elmérgesedett a helyzet a tanulás terén, ugyanis Johanna nem volt hajlandó tanulni, állandóan hisztizett.

Ma elővettem egy könyvet (Joseph, the Canada Goose), amit Rhondától kaptam. THANK YOU RHONDA! Leültünk az irodában, aminek a fele a tanulószoba, valójában bebújtunk egy sarokba :) és ott megnéztük a könyvet, aztán olvastunk belőle, majd rajzoltunk is az instrukcióknak megfelelően. Johanna nagyon élvezte, pedig angolul van, forditottam, de sokmindent értett. Aztán elővettük a pasztellceruzákat, azzal szinezett. Gyönyörű lett. Azt mondta, festő lesz :)

Aztán elővettem a szlovák könyvet, abból is gyakoroltunk, majd az olvasást, mateket, és még az írást is!!! Az irást azt már az asztalnál irta, de nem panaszkodott, csak a mennyiségen egy kicsit. Utána még kellett neki fénymásolni a libás könyvből, még azt is lerajzolta (fénymásolom, hogy aztán Samu is használhassa).

Nagyon örülök, hogy ez ma így sikerült. Lehet, hogy holnap az egyik polcra ülünk fel :D ha ez az ára.

És nagyon szeretném majd ezt a könyvet is, ha ezt befejeztük: Lamb's Book of Art

post signature


4 megjegyzés:

Eszti írta...

Örülök nektek. Ez az igazi oo-kreativitás: jó olvasni, hogy új módon állsz a problémákhoz és a szelet, ami eddig az arcodba vágott, most a vitorládba fogtad. Előre matrózok. :) :) Várom a további tapasztalataidat.

A pasztellceruzát neten rendelted, vagy egy kreatív boltból? Én még nem hallottam róla. Jól lehet dolgozni vele, jobban, mint a mezei színes ceruzával? Mik a tapasztalataid? Lehet, nekem is kellene vennem, elgondolkozom ezen.:)

Unknown írta...

Feltettem még egy képet a ceruzákról. Az egyik (Koh-i-noor márka) teljes egészében festékanyag, szóval vigyázni kell, mert törékeny, és ha meghegyezed, a hegyezékkel lehet satírozni. Nagyon szeretem. (nincs meg a doboza)

A másik Tescos, akciós :) olyan mint egy kréta, de ici picit zsírosabb, azt is lehet satírozni.

Nagy felületet jól lehet vele festeni,mert másodpercek alatt kész, és gyönyörű (főleg az ujja :))

rhondae írta...

I'm sooo happy to read this and glad you all are enjoying it! Those books sat on my shelf for over 2 years, so I'm glad they're being put to good use.:)

Unknown írta...

This book helped us to start enjoying homeschooling again, because after a week of whining I showed her this book and after colouring it she accepted the other subjects to do, too.