2013. január 19., szombat

Vizsgajelentés

Kettős érzés és hang van bennem, amik viaskodnak egymással.
Egyik oldalon ott van a mindig jeles tanuló, aki szorgalmasan, mindent megtanult, aztán soha semmi hasznát nem vette (lásd pl. román magánórák éveken keresztül), és aki elvárja, hogy csemetéi is hasonlóan jól teljesítsenek, hogy aztán  a rokonság és az ismerősök előtt dagadhasson a melle.

A másik oldalon pedig ott áll a realista, aki sokat olvasott, látott, tapasztalt, és rájött, hogy sokkal fontosabb, hogy az embernek milyen a jelleme, mert megfelelő jellemmel bármit és bármikor megtanulhat az ember. Aki tudja, hogy nem belenyomni kell a tudást a gyerekbe napi több órán keresztül egy asztalnál ülve, hanem felelősséggel elég szabadságot kell neki adni ahhoz, hogy ne nyomódjon el a kreativitása és tanulásvágya, és akkor szárnyalni fog. Aki látja, milyen fontos, hogy a való életbe illeszkedjen be a gyerek, találja fel magát és a helyét, és ne csak akkor tudjon megoldani egy problémát, ha az pontosan olyan, amit már egy munkafüzetben megoldott.

Szóval így indultam neki a vizsgának. Mindent átismételtünk, és nem akartam, hogy érdekeljen a jegy, főleg azok után, hogy már tavaly is mindenből "csak" négyes lett, pedig olvasásból pl. kiemelkedő, de a vizsgán volt hibája... Biztattam, hogy tegye meg a tőle telhető legjobbat, figyeljen, nézze át, írjon szépen, gondolkodjon, imádkozzon, és ne azt mondja el, hogy mit nem tud, hanem azt, hogy mit tud.

Ennek ellenére majdnem elsírtam magam, nem azért mert szörnyű jegyeket kapott volna (még nem is tudom azokat), hanem az egész hangulata miatt. Otthagytuk reggel 9-kor egy kétórás autóút után az osztályban. Kiderült (délben) , hogy a szendvicse az autóban maradt, és végig korgott a gyomra, és nem tudták bevinni a kisterembe, mert ott nem volt fűtés, tehát amíg ő oldotta a feladatait, az osztály tovább haladt, tanult, beszélt, stb.

Fél egy-egy körül megnézhettem a matek feladatlapját. Majdnem minden feladatban volt egy kis elszámolás, és a szöveges feladatnál épp fordítva számolt (hogy is tudott volna figyelni egy tanórán?). Épp egy kis védőbeszédet akartam tartani, de odajött Johanna, és előtte már nem mondtam, de ezt gondoltam: az idén először egyedül ül le matekezni, néha vasárnap is, ha eszébe jut, mert állítása szerint már nem utálja, sőt talán szereti is. Szóval én látom ezt a hatalmas fejlődést, ami számomra nagy dolog, és most baromira nem érdekel, hogy elszámolta a dolgokat, mert legközelebb már erre is tudunk koncentrálni, de az is lehet, hogy mindig ilyen lesz, és nem fogom naponta agyonütni csak azért, hogy egy hibája se legyen.

Még folyt a diktálás, amikor beléptem a terembe, úgyhogy megvártam a végét. Szerintem nagyon gyorsan diktált  a tanci. Ráadásul a vesszőket megmondta (pedig én erre is helyeztem a hangsúlyt, hogy magától tudja, hol van), viszont rengeteg tulajdonnév volt, amiket konkrétan nem ismert. Persze gyakoroltuk a tulajdonneveket, minden fajtájukat, de nem gondoltam, hogy ilyen precizitással kell tudni a helyesírásukat, hiszen pl. a tavak helyesírását a könyv meg sem említi, csupán ez áll minden földrajzi névnél: ezt is nagy betűvel kell írni. Az viszont egyáltalán nem volt egyértelmű számomra, hogy mindenfajta földrajzi név helyesírását kell tudni (hegyek, megyék, tavak, stb). Aztán jött Rákóczi neve, aminél biztos voltam, hogy tudja, de ő sietségében RÁCKÓZI-t írt, amire a tanci mondta, hogy hibás. Igen, de nem mindegy, hogy Rákócit vagy Ráckózit ír!  Mert a második arra utal, hogy tudja, csak összekavarta, és ha több ideje van, kihjavítja.A Fehér-tóról meg miért is tudná egy kilencéves, hogy tulajdonnév, ha még nem hallott róla (én sem hallottam).

És az én kis énekes pacsirtám (sokan hallottátok már őt énekelni, és ismert a tökéltes zenei hallása, énekhangja) a megtanult népdalt kétszer is rossz hangon kezdte meg....

Mindez számomra sok és sokk volt. (A többi tantárgyról nem tudok semmit) Mert mennyi az esélye annak, hogy valaki azt is elrontja, amit tud egy vizsgán???? Ráadásul a Mama című versre azt mondta, hogy nem tudja, szerencsére ekkor már ott voltam, és elkeseredésemben szigorúan szólítottam föl, hogy mondja el, mert tudja! (Még Samu is)

Biztos túl érzékeny vagyok, és épp az első hang kerekedett bennem felül. Szerencsére megfogadtam, hogy nem fogom letorkollni, ezért nem is szóltam semmit, csak finoman beszéltünk meg néhány dolgot közösen a családban. És örülök, hogy így tettem, mert hazaérve leült matekfeladatokat gyártani a babáinak!!!! (Pedig nekem már úgy elment tőle  a kedvem, hogy én a helyében az összes könyvemet kihajigáltam volna)

Még nem tudom a jegyeit, talán az lesz a következő sokk. Én tudom, hogy mit tud, és semmi pénzért nem íratnám be suliba, hogy épp azokat a feladatokat tanulja meg, amikért majd kitűnőt kap, és hogy hetente írjon dolgozatot csak egy-egy témából, nem egy egész félévi anyagból.

Hadd kerekedjen felül a szabadabbik énem, ami azt mondja, hogy a legfontosabb, hogy megtalálja az értékeit, talentumait, megtanuljon főzni, háztartást vezetni, különböző nyelveken beszélni (nem német rendhagyó igéket ragozni), tisztességesen dolgozni (olyan jó volt, mikor azt mondta, hogy milyen kár, hogy nem lehet otthon vizsgázni, és hogy nem hiszik el, hogy ő nem akar csalni), értékelni és ismerni a valódi, értékes zenét, festészetet, meglátni  a világban a gagyi mellett a szépet, és még sorolhatnám....

Végszó: Anyukámmal és a húgommal beszélve, megállapítom, hogy ebben az esetben én változtathatok a hozzáállásomon, és elfogadom, hogy nem lesz kitűnő, mert számomra nem ez az elsődleges. Ezzel egy bajom volt, hogy ugye az írás megmarad, és így romlik a statisztika. Nem szeretném, ha a magántanulók "rossz" teljesítménye miatt bármilyen szankciókat alkalmaznának mondván, hogy nem megfelelő az otthontanulásuk. A húgom viszont megnyugtatott, hogy  a magántanulók nem buknak meg, míg az iskolába járóknál nagyon magas a bukási arány, tehát nem kell ettől félnem. :)

6 megjegyzés:

almameter írta...

Szia Eszter!
A bejegyzés második részéhez, a vizsgához még nem tudok érdemben hozzászólni (azt se tudtam, hogy a szülő bent lehet a vizsga egy részén), mivel mi még csak egy hete vagyunk magántanulók, de a legelejéhez lenne egy észrevételem.
Nagyon egyetértek abban, hogy a jelenlegi oktatásban rengeteg érdemtelen információt öntenek a gyerekek fejébe, és sok szükséges dolog pedig nem hangzik el. Reméljük, az otthonoktatás során ez az arány kiegyensúlyozottabb lesz.
Egyébként hogy van a baba?
Erzsi

Eszter Gergely írta...

Fekszem, amennyit csak tudok, és 2 nap múlva már 33 hetes lesz, utána pedig igyekszem majd sokszor lepihenni, de egész nap nem tudok feküdni, de hátha nem is lesz rá szükség.

Sárosdi Virág írta...

Kedves Eszter!
Annyi, de annyi hasonló érzés van/volt bennem is az otthonoktatással kapcsolatban. :)
Nekem azonban van egy hatalmas előnyöm veled szemben: vannak nagy gyerekeim, akik iskolában tanulnak most is. és látom, hogy hiába a kiváló képességük, nem mindig kapnak erre ötöst. Hiába van középfokú nyelvvizsgája(93%-os lett!!!) ,angolból négyes...ha mondta volna az angoltanárnak, lehet, hogy ötöst kapott volna. De nem mondta. Matekból is négyese volt világéletében, és aztán lám-lám, elindult a siker útján, egymásra almozza a matekversenyeket, most feladatot küldött be, amit a tanára igen elismerően véleményezett. (tehát ő írta a feladatot, olyat, amit még más felnőtt nem talált ki)
Aztán van olyanunk is, aki földrajzból dicséretes ötös, és kijavította Mesit, hogy a Baktérítő van felül...és itt ágált nekem, hogy bizony, hogy így van, hibás a könyvünk. :))))
Na, szóval hogy megnyugodj...:)))

Sárosdi Virág írta...

Néhány gondolat még:
-a vizsgarendszer egész más tanulási stratégiát kíván, mint ami az alsó tagozaton megvan a gyerekeknek. nem véletlen, hogy az érettségire annyit készülnek, és annyira félelmetes. Johannának kb olyan minden félévi vizsga, mint egy 18 évesnek az érettségi. A nagyobbjaimnat a 8 osztályos gimi folyamatosan készíti fel erre úgy, hogy ötödikben 1 tárgyból, majd utána minden év végén 2 tárgyból vizsgáznak az éves anyagból. Johanna hány tárgyból is vizsgázott???
-Nincs kidolgozott vizsga rendszere az OO-nak. Minden iskola és minden tanár úgy csinálja, ahogyan ő gondolja, és jónak látja. De végső soron azért lássuk be, sok tanár akár beismeri, akár nem lelke mélyén szeretné bebizonyítani, hogy az iskola jobb, és otthon soha nem fogod tudni megtanítani az anyagot a gyerekednek. Ebből a szempontból a négyes egy igen becsületes jegy. :)
-Akárhol írja a gyerek azt a dolgozatot,mindenhol rossz, hidd el. Ha a teremben, akkor ott nagyon zavaró a többi gyerek, akiknek órája van. Ha a tanáriban, az feszélyező lehet. (nálunk ki-be járkáltak a tanárok, csöngött a telefon, stb) Egy megoldás lenne optimális szerintem, ha akkor írnák a vizsgadolgozatot, amikor a többi gyerek is ír egyet. De ezt meg lehetetlen összehozni egy napra, mert az iskolában ugye törvény van rá, hogy egy nap hány dolgozatot írhatnak...jó kis ellentmondás, igaz? De vajon jobb lenne, ha egy hétig tartanának a vizsgáink???
-Egy nap alatt mennek le a vizsgák, és ez nagyon megterhelő a tanárok számára...
-Akkora hülyeségeket képesek leírni a gyerekek, hogy csak lesek...pl. Emese a vaktérképen beírta Afrikához, hogy az Európa. A tanárnő magából kikelve magyarázta nekem, hogy ez mekkora hiba. Mondhattam volna neki, hogy nálunk óvodás koruk óta tudják a földrészeket, dehát minek...csak hümmögtem. Ugyanezen a dolgozaton a tanárnő maga javította ki hibásan a Csendes-óceánt Atlanti-óceánra. Tévedésből nem kérték vissza, így el is tettem örök emléknek....ő magyarázza nekem a folyosón felháborodva, hogy ilyet nem lehet eltéveszteni, hogy melyik Afrika....kérdem én: az óceánokat el lehet téveszteni??? Mindegy is, mert nem ezeken múlt a négyes, még volt ilyen jellegű hibája kettő. A nyilakkal mutatott területeket keleltt megnevezni, benne volt a feladatban, hogy Európa részeit, és határait...erre Emese az Olaszországra mutató nyílra ráírta, hogy Olaszország, a Franciára ugyanígy, hogy Franciaország. Holott Nyugat és Dél-Európát kellett volna...Kelet Európához beírta, hogy Ural hegység...ellenben az Ural hegység nem is szerepelt a térképen, szóval megint bele tudtam volna kötni a feladatba...mert egy ekkora gyereknek még nincs mértéklátása vagy milyen, ezt éppen tegnap tanultam a rajziskolában. :) Ez a képesség most kezd alakulni...szóval maga a feladat is támadható fejlődés lélektani szempontból.
-A diktálás tempója, amit írtál, szintén. Nincs egységes állásfoglalás erre nézve, például egy hadaró tanító néni osztálya gyorsabban megszokja a tempót. De lehet, hogy már sietett, és észre sem vette, hogy akaratlanul is gyorsabban beszélt.
-Nem tudom, mit hagytam ki, mert egész tanulmányt lehetne írni erről, mármint a vizsgakövetelményekről és ezek gyakorlatba való átültetéséről...:)

Eszti írta...

Köszönöm, hogy ilyen hamar leírtad a vizsgával kapcsolatos tapasztalataidat.:)

Egyetértek az előttem szólókkal: egy ilyen helyzetben nem kell maximalizmusra törekedni, a gyerek magához képest nyújtsa az aktuálisan legjobbját, amire képes - a többi nem annyira fontos.

Nekünk, oo anyáknak nagyon fontos megérteni, hogy egy vizsga mindig pillanatnyi, aktuális tudásszintet mér: nem azt mutatja meg, hogy mi van a gyerekben (akit mi ismerünk jól, a benne lévő potenciállal mi vagyunk tisztában) hanem azt, hogy éppen most mit tud visszaadni abból, ami őbenne van.

Fontos, hogy az oo gyerekeket meg kell tanítani a külső követelményeknek megfelelni, ami számomra azt jelenti, hogy fel kell őket készíteni, hogy bizonyos fokú stresszel képes legyenek kooperálni: ismeretlen vagy kevésbé ismert közegben, más emberek előtt megnyilvánulni, visszaadni a tanultakat.

Azt nem gondolom, hogy egy oo gyereknek a vizsga akkora teher kellene, hogy legyen, mint a tizenkettedikeseknek az érettségi! A stressz nem feltétlenül negatív tényező, ráadásul nem is biztos, hogy magából a számonkérésből adódik, itt szerintem másról van szó. Ha a gyerek érzi, hogy segítik, elfogadják, pozitívan viszonyulnak a személyéhez, akkor nem fog túlfrusztrálódni ebben a megszokottól eltérő helyzetben sem. Valamennyi egészséges szintű stressz egy vizsgán nem okozz bénító frusztráltságot, sőt, még segít is ébernek maradni, odafigyelni a részletekre. Ha azonban nem erről van szó: ha a gyerek a vizsga közben megérzi a felé áradó negatív érzelmeket, az ellenséges légkört, a példastatuálást... az le fogja blokkolni, és alá fogja ásni az önbizalmát, így 'maga alatt' fog teljesíteni.

Nekünk szülőknek annak eldöntésében kell bölcsnek lenni, hogy melyik stresszről van szó aktuális esetben. Ha a rosszfajta stresszről, akkor ott tulajdonképpen egy nem együttműködő iskola áll a háttérben. Egyértelmű, hogy egy ilyen helyzetben nem lehet mást várni, mint azt, hogy a gyerek maga alatt fog teljesíteni. Ha jófajta stresszről van szó, tehát a közeg támogató, de a gyerek mégis maga alatt teljesít, akkor az vagy azért van, mert korábbi negatív számonkérős élmények miatt 'tanult tehetetlenségben' szenved vagy azért, mert túlzottan izgulós. Utóbbi esetben több energiát igényel ezzel a helyzettel foglalkozni, és a szülőnek tudatosan kell olyan helyzeteket létrehozni, amikor a gyereknek meg kell tanulnia a stresszt kezelni (persze segítséggel).

Száz szónak is egy a vége: én azt látom, hogy nálatok, Eszter, nem támogató az iskola, hanem csak megtűr benneteket. Így egyértelmű, hogy a jó képességű, egyébként ügyes kislányodból nem fog más kijönni, mint a félelem, ami hibákat hoz - hiszen melyikünk nem ront, amikor árgus tekintetek előtt kell szerepelnie, amely tekintetek mást sem lesnek, csak azt, hogy mikor hibázunk??

Ne csüggedj Eszter: ez egy ilyen helyzet volt. Ha te úgy érzed, hogy Johanna az adott pillanatban a maximumát nyújtotta, akkor legyél ezzel elégedett. Nagy pocakkal, nagyterhesen, Samu mellett, háztartásvezetve felkészíteni a lányodat nagy szó, nagyon ügyesek vagytok! Egy ilyen egyszeri eredmény nem objektív mércéje a gyereked tudásának: te vagy az, aki pontosan tudod, hogy mit tud, hogy mire képes, mint ahogyan azt is, hogy mi az, amit még csiszolni kell az ismeretein, készségein. Jó lenne, ha találnátok egy támogatóbb iskolát... Amúgy örülök, hogy jobban vagy és a pici is hamarosan egy héttel idősebb lesz - gondolom vágod már a centit... de lehet, hogy még inkább azért, hogy még egy nap, amit bent töltött!.:)

Köszönöm a posztodat, nekem tanulságos volt.

Eszter Gergely írta...

Köszi a hozzászólásokat! Írtam egy végszót a bejegyzés aljára.