2013. március 30., szombat

Szülés 2

Azt hittem, most már minden rendben lesz, hiszen tudtam valahogy járni, mozogni (az első császár után sokkal rosszabb volt), és ott volt Zelma. Már csak azért izgultam, hogy ne sebesedjen ki a mellem, és minél hamarabb induljon be a tejem. A két nagyot összesen három és félévig szoptattam, tehát most is bizakodtam. Ahol volt kétszer, ott lesz harmadjára is elég. Kedden volt a műtét, szerdán estefele kiderült, hogy nem hagyhatják nálam Zelmát, mert császárral szültem, majd másnap. Kicsit meg is nyugodtam, mert féltem az éjszakától. Ugyanis Szlovákiában éjféltől reggel hatig elvitték a "rooming in"-es babákat is, tehát volt 6 órám pihenni.

Csütörtök reggel hozták Zelmát, én pedig szoptattam rendületlenül. Igaz, hogy nagyon aluszékony volt, sokat kellett ébresztgetni. Vagy szopott vagy aludt, szinte nem is volt ébren. Én ezt úgy könyveltem el, hogy elég neki az a pici kolosztrum, ami a tejbelövellés előtt képződik. Igen ám, de egyszer csak szabály szerűen rámrontott két csecsemősnővér, hogy ez a gyerek fél kilót fogyott egy nap alatt, és tápszert kell neki adni, és én mit képzelek, mert teljesen ki van száradva, és infúziót fognak neki bekötni. Én mint vad szoptatáspárti és tápszerellenes anyatigris kértem, hogy ne adjanak neki tápszert, mert akkor mitől indulna be a tejem, ha nem szopik? Úgy néztek rám, mintha meg akarnám ölni a gyermekemet, és fenyegettek. Kértem, hogy akkor legalább ne egy teljes adagot adjanak neki, hanem csak éppen, hogy még akarjon szopni. Villongó szemekkel nyomták bele a cumisüvegből a tápszert, ami (megnyugtattak) nem olyan nagy lyukú, mint régen.... Pár nap múlva saját szememmel és kezemmel próbáltam ki, hogy ha felfordítom, akkor folyik belőle.. erről ennyit.

De engem nem is csak ez aggasztott, hanem a cumi-mellbimbó zavar. Ugyanis a két nagyobbat rosszul tettem mellre az elején, utána már nem voltak hajlandóak kitátani a szájukat, ezért történt az meg, hogy Debrecenbe kellett utaznunk szoptatási tanácsadóhoz a két hónapos Samuval és tátongó vérző sebekkel a mellemen. Ezt szerettem volna most elkerülni, de a jól képzett csecsemősöket ez vagy nem érdekelte, vagy még nem is hallottak erről.

Csütörtök este a másik váltás sem volt kedvesebb, közölték, hogy most sem maradhat éjszakára, és vigyem mérni szopás előtt és után, hogy pótolni tudják, ha kell. Zelma nem három óránként szopott (ez a lényege a rooming-in-nek), tehát nem is szophatott annyit, mint egy kiéhezett baba. És arra nem gondolt egy nővér sem, hogy nincsenek átlagbabák, akik mind ugyanannyit szopnak, és híznak? Nagyon el voltam keseredve. A WC-ből hívtam sírva kedves szoptatási tanácsadó ismerősömet este, hogy mit is kéne tennem, mert így nem lesz tejem, ha állandóan teletömik és elviszik. Annyira el voltam keseredve: kétszer szültem Szlovákiában úgy, hogy pár szót tudtam szlovákul, és majd felfaltak a magyarságomért (egy orvos szóba sem akart velem állni, pedig tudott magyarul, a szobatársak pedig csak azt hajtogatták, hogy miért nem románul beszélek, ha ott nőttem fel), és most itt álltam Magyarországon, el tudtam mondani, amit akartam, és állandóan a szavamba vágtak, és meg sem hallgattak. Ha 40 ml-t szopott Zelma, akkor azt mondták, hogy 50-et kellett volna, ha azt mondtam, 10 percet szopott, azt mondták, 15-öt kellett volna. De ha megkérdeztem, mennyit szopnak átlagban az újszülöttek egy etetésnél, akkor azt mondták, ez változó.

Szerintem még soha ilyen későn nem indult meg a tejem. Ott álltam csütörtök este későn a WC-ben, és keservesen sírva imádkoztam: Uram, ha tudtál vizet fakasztani a kősziklából, fakassz tejet a mellemből, mert tudom, hogy milyen fontos táplálék ez, semmihez nem hasonlítható, hiszen te alkottad. Tucatnyi anyukának segítettem szoptatni, és most magamon nem tudok segíteni?

És este 11-kor megindult a tejem. Óriási megnyugvás vett erőt rajtam, hálás voltam Istennek, és ugyanakkor arra gondoltam, legszívesebben odamennék és megmondanám, hogy csak pár órát kellett volna várniuk, és nem kellett volna engem ijesztgetni, fenyegetni, stresszelni.

És azt hittem, hogy innen már minden simán fog menni, pedig még csak most kezdődött a bonyodalom...

4 megjegyzés:

Sárosdi Virág írta...

Eszter, ezt még olvasni is rossz. 18 évvel ezelőtt szültem Zsombit, akkor nem csodálkoztam, hogy ennyire fafejűek, hanem tudomásul vettem, és saját felelősségemre hazajöttem pár óra múltán. Tudom, ezt császár után nem lehet megtenni....

Eszter Gergely írta...

Én is ezen gondolkodtam, csak nem tudtam, hogy ennek nincsenek-e következményei a papírokban...

almameter írta...

Saját tapasztalatból mondom, hogy ott, az helyszínen az ember nem tud olyan higgadt és éles eszű lenni, mint később. A csecsemősök nagy része nemcsak az újszülötteket, hanem az anyjukat is kiskorúként kezeli...

gitmargit írta...

Nem is tudtam, hogy az első kettőt Szlovákiában szülted. Ahol én szültem, bizony ott hagyják éjjelre a gyereket, csak akkor viszik el az anyukától, ha nagyon ki van merülve, mert több órája ordit a bébi. Na persze a tápszert úgy is simán bepakoltatják vele, hogy nem is szólnak...
És tényleg így van, akkor, ott nagyon nehéz határozottan fellépve megvédeni az álláspontunkat.