2013. április 12., péntek

Szülés 4

A kórházban már Samu születésekor is körülvettem magam igékkel, Bibliával, mert tudtam, hogy nagyon tudatosan kell figyelnem arra, hogy ne uralkodjon el rajtam a pánik. Akkor ott a hat nap alatt sikerült is.

Zelma születésekor tudtam, hogy sokan imádkoznak értem, és azlábbi igéket forgattam az eszemben és szívemben:

Józsué 1,9
Veled van Istened az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.

Ézsaisás 45,13
Én egyengetem az útját mindenütt.

Zsoltárok 33,18
De az Úr szeme figyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.

Efézus 6,10
Erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.

Amikor pedig először elkeseredtem, hogy nem engedtek haza, összeírtam, hogy miért vagyok hálás:
  • nem lett koraszülött
  • a férjem, és a gyerekek is a közelben vannak (egyik szülésnél sem tudott ott lenni a férjem, mert nem volt vízuma)
  • Zelma velem lehet egész nap, én még kikérhettem (a többiek a zsúfoltság miatt nem kaptak kiságyat, és így nem lehetett velük)
  • megjött a tejem
  • jól érzem magam a szobatársakkal, jókat nevetgélünk kínunkban
  • beszélhetek magyarul
 Hála az Úrnak, hogy tudtam figyelni rá, és, hogy megsegített!

Nincsenek megjegyzések: