Miért otthonoktatás?

A gyermekek első öt évében mit tart a legfontosabbnak Vekerdy Tamás?

"Azt, hogy érzelmi biztonságban érezve magukat örömmel tudjanak játszani és sokat mozogjanak jó levegőn. A játék ne játékos tanulás és fejlesztő játék legyen, hanem szabad játék."

Az érzelmi biztonságot a családban kaphatják meg legteljesebben  azáltal, hogy nem kell sehova rohanni, sem idegeskedni. Ha otthon a szülők kiegyensúlyozottak, és szeretetükkel, gondoskodásukkal veszik körbe gyerekeiket, a legtöbbet adták nekik, megalapozták későbbi életüket.

A jó levegőn szabadon játszani leginkább otthon lehet, de mindenképpen a családdal, anyával. Hiszen tudjuk, hogy a kisgyerekek még nem tudnak együtt játszani, és nincs is szükségük egymásra, csak arra a biztonságos kötődésre, ami láthatatlanul kapcsolja őket a szüleikhez, ami nyugalmat adhat számukra.

Egyre több mindent és egyre korábban szeretnénk megtanítani gyermekeinknek, pedig már nyilvánvaló, hogy az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb, mint az értelmi. Bármit meg lehet tanulni később, ráadásul nem is annyira fontos a tárgyi tudás, mint az, hogy képesek legyünk együtt élni békében, szeretetben és elfogadva egymást.

"Tudnunk kell, hogy Picasso nem tudott megtanulni írni, olvasni és számolni elemista korában, Edisont a tanító néni hazaküldte, mondván anyjának, hogy a gyerek képezhetetlen, próbálja megtanítani írni és olvasni. Stephen Hawking sem tudott megtanulni írni és olvasni, amikor kellett volna, pedig akkor még egészséges volt. Winston Churchillt is tompaagyú kisgyereknek tartották tanárai, csak Mr. Weldon bízott benne, pedig latinból és görögből hiába korrepetálta, meg kellett volna buktatnia, de ő inkább átengedte, "mert ebben a gyerekben van valami". Tényleg volt. De hogy ez előbukkanjon, ehhez kellenek a Mr. Weldonok. " (Vekerdy)

"A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amelynek során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat. Mások viselkedésének látott, átélt, tapasztalt élményei, a szülők által nyújtott viselkedési „minták”, a saját magatartásunkról nyert visszajelentések módosító hatásai és a tudatos nevelés útján közvetített törekvések egyaránt belejátszanak ebbe a fejlődésbe. Ennek során humanizálódunk, vagyis megtanulunk emberi módon élni és viselkedni. A szocializáció tehát lélektani szempontból a személyiségfejlődés társadalmi vetülete" (Buda B.,1974).

A szocializációhoz tehát nem arra van szükség, hogy egy 30 tagú azonos korcsoportú gyerek legyen összezárva napi 8 órára. A szocializáció a legjobban a családban és családdal valósítható meg. Ugyanis a családnak részt kell vennie a közösségi életben (ünnepségek, vásárlás, posta, bank, stb) és ezáltal elkerülhetetlen, hogy a valós életet tapasztalják meg és mindenféle korcsoporttal érintkezzenek, és így sajátítsák el az együttélés szabályait utánzással.

Gordon Neufeld híres pszichológus szerint a gyerekeknek jobban árt a kortárscsoport, mint használ. 

"Az éretlen gyerekeknek a barátság - aminek a kortárskötődést nevezik - mindig előbbre való, mint a saját énjük. A kortársaihoz kötődő gyermek önként feladja az individualitásra való jogát, amely a születésétől megilleti, cserébe azért, hogy a kortársai látszólag elfogadják, és teszi mindezt anélkül, hogy tudná, micsoda szentségtörést követ el a fejlődés szempontjából." (Gordon Neufeld: A család ereje)

Az otthonoktató szülők nem zárják be gyermekeiket, sőt. Míg az iskolába, óvodába járó gyerekek napjuk nagy részét a négy fal között töltik egyhangúan ugyanazokkal a felnőttekkel és gyerekekkel , addig az otthonoktatott gyerekek kirándulnak, tanulócsoportokban vesznek részt, koncertre, színházba járnak, és olyan helyekre jutnak el, ahova az iskolai túlzsúfolt órarend miatt kevesen. Lehetőségük van érdeklődési körüknek megfelelően kibontakozni, szaktanárhoz járni, és azzal foglalkozni, ami igazán érdekli őket, ami boldoggá teszi őket, ami az életcéljuk lehet. Így nemcsak hasznos tagjai lesznek a társadalomnak, mert munkát vállalnak, hanem hatással lehetnek a világra, hiszen van idejük elmélyülni abban, amit szeretnek, és azzal foglalkozhatnak.

Az otthonoktató családok állandóan kutatják a számukra helyes utat. Olvasnak, érdeklődnek, és tanácskoznak, hogy gyermekeik a számukra legjobb úton haladhassanak. Ezért nem lehet az otthonoktató családokat egy kalap alá venni, hiszen mindannyian mások aszerint, hogy a családjuk számára és gyermekeik számára egyenként mi a fontos, az érték.

Ötlet: Mit ne mondj otthonoktatóknak vagy mit ne kérdezz tőlük. Hidd el, hogy alaposan átrágták magukat a témán, több száz könyvet elolvastak,és még több előadást meghallgattak, hogy biztosak legyenek abban, hogy ezt az utat választhatják-e. Azt se felejtsd el, hogy a világon egyre többen vannak, ugyanígy Magyarországon is. Az sem mellékes, hogy nagyon sok híres ember otthon oktatott volt, közülük sokakat eltanácsoltak az iskolából, de aztán otthon feltalálták, vagy megírták, vagy kigondolták, ami nélkül ma nehezebb lenne élni :)

- De mi lesz a szocializációval?

- Nem fogsz tudni minden tantárgyat megtanítani nekik!!!

- Jól meggondoltátok ezt? Nem adtatok neki döntési lehetőséget!

- Na de bezárni ezt a szegény gyereket, ahelyett, hogy mehetne iskolába a társaival....

- Ugye szeretnél iskolába járni, kicsim?

- De azért vannak barátai, ugye?

- És szoktatok találkozni valakivel?

- Nem szoktalak látni titeket, biztos nem jártok sehova....

.....

 

Kárpátalján harapósak a könyvtáros nénik

Néhány éve azt hittem, véletlenül sikerült egy morcos könyvtárost kifognom a kisvárosban. Akadékoskodott, mert nem értette mire kell nekem a magyarság története. Főiskolás vagyok, dolgozathoz kell? Értetlenül nézett, amikor mondtam, hogy a gyerekeimnek szeretnék olvasni belőle. Valahogy sikerült meggyőznöm, hogy adja kölcsön :)

Ma egy másik városban próbálkoztam. Ugyanis felfedeztem interneten, hogy rengeteg olyan ukrán kisregény van, amit mi magyarul már olvastunk. Ez nagyban segítené a nyelvtanulásunkat. Természetesen abban reménykedtem, hogy a könyvtárból majd szépen kikölcsönzöm ezeket ingyen. Így is millió könyvünk van már itthon, takarékoskodni kell a válságban.

Elhívtam egy ismerősömet, hogy segítsen beiratkozni, és megkérdezni, hogy megvannak-e a kiválasztott könyvek. Kicsit lehervadtam, amikor egy másik morcos könyvtáros nénibe botlottunk, aki nagyon ingatta a fejét, és mindenre azt mondta, hogy nem lehet.

Kiderült néhány furcsa dolog, ami miatt azóta is sokkos állapotban vagyok :D

• a kisiskolások részlegére csak kisiskolások iratkozhatnak be (5 éves kortól).

Tehát pl. a háromévesek egyáltalán nem kölcsönözhetnek ki könyveket, és azok a felnőttek sem akik valamiért gyerekkönyvet szeretnének olvasni, hacsak nincs gyermekük...

• a falusi gyerekeket nem szolgálják ki a városi könyvtárban 

Nálunk csak könyvtáros van papíron, a könyvtár zárva van, azonban a gyülekezeti könyvtárunkat néhány éve feltuningoltuk új, értékes könyvekkel.

• egyszerre egy könyvet lehet hazavinni két hétre

Logikus, hiszen egyszerre csak egy könyvet olvas az ember, és különben is, ne kapkodjon összevissza, csak szépen sorjában.

• Ha hosszabbítani szeretne valaki, akkor menjen be, és kérje meg, hogy hosszabbítsák meg még két hétre

Végül az ismerősöm kislányát írattuk be, de a könyvtáros néni nagyon komolyan és szigorúan az ismerősömnek szegezte a kérdést, hogy biztos-e benne, és felelősséget vállal-e azért, hogy én (a falusi) vissza fogom vinni a könyvet.

Az adatok felvétele alatt pedig a néni ingatta a fejét, hogy a Harisnyás Pippi túl komoly irodalom egy ötévesnek. Lehet, hogy jobb, hogy nem mondtam, miket olvastam már fel a gyerekeimnek (Newton élete, stb), mert lehet, hogy mentőt hívott volna.

Kezdem érteni, hogy miért nem rohamoznak meg, és tipornak le olyan csoportok, akik a néhány éve megjelent meséskönyvemet szeretnék megvásárolni.




Azt hiszem értem, hogy miért tart ott ez az ország, ahol tart. Ugyanakkor hálás vagyok a külföldi könyvtárakért, ahol felüdülés lenni, szabad szeretni a könyveket, egyszerre többet is haza lehet vinni, interneten is lehet hosszabbítani, és ahol egyszer az akkor hároméves fiam azt mondta: anya, olyan jó lenne itt lakni :)

Mire tanítsam?

Ötödikes lett a lányom, és nagyon elgondolkodtam, hogy mi is a célja az életünknek :)
Ülünk a történelemlecke fölött, ami érdekes, színes képeket látunk, de nincs idő elmélázni, magyarázni, rohanni kell. Őskor, ókori civilizációk, ókori Görögország, háborúk, demokrácia, Római Birodalom és még csak december eleje van... A munkafüzetet kitöltjük, a leckét átbeszéljük, válaszolunk a kérdésekre, kijegyzeteljük, átismételjük, ez minimum másfél óra. Egy tantárgy.

A fenti kérdés egy ötödikes feladatlapból való. A kérdés az, hogy hol van Athén, de nem körülbelül, mert (az általam) pirossal jelölt pontok közül kell kiválasztani. Na, ki tudja? És mire jó, ha tudja?

Szóval elgondolkodtam, hogy ha arra szeretném tanítani a gyerekeimet, hogy eléjük téve egy szöveget, meg tudják érteni, és ki tudják jegyzetelni, megtanulni, akkor vagy rájuk parancsolok, hogy maguktól végezzék el, jöjjenek rá, kínlódjanak vagy én kínlódok velük, és magyarázok. A másodikkal talán nem is segítek a szövegértésben, hanem inkább az értelmezésben.

Vagy leülhetünk együtt, én felolvasom a leckéket, szabadon beszélgetünk. Nincs rohanás, nincs szidás, hogy miért nem érted, hogy fogod ezt tudni a vizsgán, stb. És akkor van élmény, van szinapszis (Pécsi Rita) van bevésődés. De lehet, hogy a vizsga gyenge 3-as lesz, mert nem tudja, hol van PONTOSAN Spárta.

Milyennek látja  a gyermekeimet Isten? Mit akar belőlük kihozni? Azt szeretné, ha ügyesen be tudnának magolni dolgokat, azt visszaöklendezni, és aztán beülni az egyetemre egy olyan szakra, ami vagány csak éppen munkanélkülieket gyárt, aztán keseregni, hogy hogyan tovább? Vagy azt ha találékonyak lennének átlagos jegyekkel, boldogok, nem stresszesek, feltalálók, alapítók, tervezők, szabadok?

Mihez legyen bátorságom? Szembeszállni a hatalmas Istennel, aki azt mondta, hogy neveljem az Ő tanítása szerint őket vagy szembeszállni az oktatással, aki azt mondja, hogy mindent nyomjak beléjük, nem baj, ha mindent elfelejtő selejt, depressziós zombik lesznek?

Történelem a leigázottak szemével

Azt szeretem az otthonoktatásban, hogy szabadabbak vagyunk. Ráadásul olyan szemléletet kaptam, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor valaki kikukucskál a dobozból, és meglátja a világot! Nagyon érdekes volt számomra például, amikor egy olyan amerikai anyaggal találkoztam, ami a világtörténelmi eseményeket párhuzamosan mutatja be a bibliai eseményekkel. Tehát megtudhatom, hogy mi történt éppen Egyiptomban József idéjen, de ennél még sokkal többet és érdekesebben.

Johanna az idén az ókort is tanulja, benne Nagy Sándor hódításait is. A tegnap jutott el hozzám egy cikk egy kedves blogból, ami az apokrif Makkabeus könyvből idéz. Felrémlett bennem, amit az egyetemen tanultam erről a könyvről, vagyis semmi, csak az, hogy emlékeztem rá. Megkerestem, beleolvastam, és kiderült, hogy ez éppen a Nagy Sándor halálával kezdődik, és megtudhatjuk belőle, milyen nehézségeken mentek keresztül az izraeliek a nagy görög birodalom szétesésekor, mert meg akarták tartani kultúrájukat és hitüket.

Vagyis egy teljesen más nézőpontból tudtuk megközelíteni a kérdést. Ugyanis itt a ligázottak beszélik el, hogy mi történt az adott korban. Este felolvastam belőle a családnak, és biztos, hogy végig fogjuk olvasni. Ráadásul ez a kor nem szerepel a Bibliában, ez az intertestamentális kor (Jézus születése előtti néhány évszázad).

Makkabeusok I. könyve
Makkabeusok II. könyve

Újra zenélünk, de most igazán!

Johanna lányom öt évig tanult zongorázni zeneiskolában. A férjem (és néha én) hűségesen fuvarozta, de sajnos nem azt kaptuk, amit vártunk. A tanárnő szerint óriási tehetség, mert nem csak hallása, érzése de még jó hangja is van hozzá. Ezért hajtotta keményen, és versenyeztetni akarta. Én csak kapkodtam a fejem, amikor az ujjai a billentyűn szaladgáltak. Iszonyat nehéz darabokat játszott, de már egyikre sem emlékszik, sajnos, és a legutóbbiakat fel sem vettük videóra, pedig jó lett volna.

Mindeközben pedig egyre jobban utálta, igen, az egészet. Hiába veszekedtem, büntettem, ajándékoztam, könyörögtem, semmi. Szerettünk volna tanárt váltani, de nem sikerült. Zeneelméletből és zenetörténetből sajnos semmit nem tanultak, de órára járni kellett. Végső elkeseredettségemben úgy döntöttünk, hogy kihagyunk egy évet. Nagyon szomorú voltam, mert az volt a vágyam, hogy megtanul zenélni. Nem versenyezni, hanem majd szeret zenélgetni, éneket kísérni. Ezt nem kapta meg, és még ráadásul az egészet meg is utálta.

Az idén sokkal többet kell már tanulni a sulis dolgokat, nem is lett volna idő bejárni zenébe. Közben eszébe jutott, hogy szeretne furulyázni. Néhány évig tanultam furulyázni, ezért vettünk neki egy furulyát, és egy nap alatt megtanulta lefogni a hangokat, és egyszerű dalokat eljátszani.

Aztán egyszer csak megtudtuk, hogy a faluba (ahol évtizedek óta senki nem zenél) zongoratanár fog bejárni magánórát adni. Gyorsan jelentkeztünk, és már az első óra után lelkesedve jöttünk haza. A tanárnő rögtön értette, mit is szeretnék, és az általunk vitt kottára rá is írta az akkordkíséreteket. A második óra után már az összes akkordot le tudja Johanna játszani, és így játsza két kézzel a darabot.

Persze ez egy zenésznek nem nagy dolog, de nekünk óriási. Ugyanis hiába járt öt évig zenesuliba, ha nem azt kapta, ami kellett neki. Most örömmel játsza az egyszerűbb, de mégis szép dalokat.

Nekem óriási öröm volt az is, hogy ennek kapcsán és egy weboldal segítségével megértettem végre a hangnemek és a Kodály módszer lényegét. Ma pedig együtt játszottuk el a We Wish You a Merry Christmas című dalt: Johanna két kézzel zongorán, én furulyával!

kép:  http://ctmusictherapy.com/wordpress/our-blog/

Nyereményjáték!

Szeretettel ajánlom új blogomat, ahol most egy cinkekendőt nyerhetsz!

http://gyerekkelotthon.hu/nyeremenyjatek/