Olyan jó bejegyzést olvastam a "fiúk a hajóban" blogban, hogy mindenkinek ajánlom itt, és hozzáteszek még pár gondolatot.
A lányom és egy évvel fiatalabb unokahúga együtt játszottak, és kitalálták, hogy milyen jó lenne a mosóport szétszórni az egész fürdőszobában. Amikor mi két édesanya megláttuk, az első mondatunk az volt, hogy a mi gyerekünk nem szokott ilyet csinálni. :) DE együtt igen, mert eléggé felbíztatták egymást, és mivel nem volt épp akkor okosabb felnőtt mellettük, meg is tették, amit egyedül sose tennének. Ilyenkor mindig eszembe jut a "Legyek ura", ahol öntörvényű gyerekek felnőttek nélkül gyilkosságra vetemednek, holott azt képzelnénk (mert sokan ezt állítják), hogy agyerekek ártatlanok, és csak mások szokták elrontani őket.
Néha nagyon fárasztó minden pillanatban reagálni egy-egy helytelen viselkedésre: nem kiabálhatsz az öcsédre, szépen mondjad, illik köszönni a néninek, stb. de ez a szocializáció egy része, amikor kijavítom, és helyreigazítom, hogy aztán, ha valakivel találkozik,alkalmazni tudja. És ha nem alkalmazza, akkor megint jön a helyreigazítás, és akkor legközelebb remélhetőleg alkalmazni fogja.
Az óvodában, iskolában valóban az erősebb győz, ha a tanár észreveszi a helytelen viselkedést, akkor talán tesz valamit, de megtörténik, hogy egy gyereket megfélemlítenek a társai, és nem mer semmit elmondani a felnőtteknek, vagy ha ki is derül, már mély sebet ejtettek rajta.
Elszomorító, hogy iskola által agyonszocializált gyerekek nem tudnak viselkedni a játékos angolórán, ahol tényleg minden körülmény adott a mókás, érdekes tanulásra. Öt-tízéves fiúkat és lányokat nem nevelnek meg otthon, és ezen már az iskola sem segít, és annyit sem tudnak és éreznek, hogy azok felé akik értük, miattuk tesznek valamit szeretettel, azok felé tiszteletet tanúsítsanak.
Kár hogy ezeket a bejegyzéseket nem olvassák a kritizálók, de talán sikerül szóban is elmondani.
A lányom és egy évvel fiatalabb unokahúga együtt játszottak, és kitalálták, hogy milyen jó lenne a mosóport szétszórni az egész fürdőszobában. Amikor mi két édesanya megláttuk, az első mondatunk az volt, hogy a mi gyerekünk nem szokott ilyet csinálni. :) DE együtt igen, mert eléggé felbíztatták egymást, és mivel nem volt épp akkor okosabb felnőtt mellettük, meg is tették, amit egyedül sose tennének. Ilyenkor mindig eszembe jut a "Legyek ura", ahol öntörvényű gyerekek felnőttek nélkül gyilkosságra vetemednek, holott azt képzelnénk (mert sokan ezt állítják), hogy agyerekek ártatlanok, és csak mások szokták elrontani őket.
Néha nagyon fárasztó minden pillanatban reagálni egy-egy helytelen viselkedésre: nem kiabálhatsz az öcsédre, szépen mondjad, illik köszönni a néninek, stb. de ez a szocializáció egy része, amikor kijavítom, és helyreigazítom, hogy aztán, ha valakivel találkozik,alkalmazni tudja. És ha nem alkalmazza, akkor megint jön a helyreigazítás, és akkor legközelebb remélhetőleg alkalmazni fogja.
Az óvodában, iskolában valóban az erősebb győz, ha a tanár észreveszi a helytelen viselkedést, akkor talán tesz valamit, de megtörténik, hogy egy gyereket megfélemlítenek a társai, és nem mer semmit elmondani a felnőtteknek, vagy ha ki is derül, már mély sebet ejtettek rajta.
Elszomorító, hogy iskola által agyonszocializált gyerekek nem tudnak viselkedni a játékos angolórán, ahol tényleg minden körülmény adott a mókás, érdekes tanulásra. Öt-tízéves fiúkat és lányokat nem nevelnek meg otthon, és ezen már az iskola sem segít, és annyit sem tudnak és éreznek, hogy azok felé akik értük, miattuk tesznek valamit szeretettel, azok felé tiszteletet tanúsítsanak.
Kár hogy ezeket a bejegyzéseket nem olvassák a kritizálók, de talán sikerül szóban is elmondani.
3 megjegyzés:
Eszter, olyan jó, hogy ezt leírtad! Ez az újra és újra és újra elmondom, hogy mikor mit illik, és mit nem, olyan darálós tud lenni. És jó, hogy helyretettél ebben, hiszen van jelentősége és értelme ennek a tevékenységnek. Gyerekeink helyes szocializálódásában veszünk részt, és ez nem kis dolog, ha a mai helytelen szocializációs mintákat nézzük. Köszönöm a soraidat. :)
Szervusz Eszter!
Sokat gondolkodtam arról, hogy mi is számukra a szocializáció. Szerintem egy helyes integráció a társadalomba. Gondolkodtam azon, hogy ha a gyermekeim nem járnának a suliba milyen eszközökhöz folyamodnám. Szerintem a suli jó, és sokat kell utána beszélgetnem velük, hogy "helyre rakjam" bennük azokat a dolgokat, melyek másoktól "rájuk ragadt". Viszont ebben a kulturában számunkra fontos, hogy tudjon könnyen kapcsolatokat építeni, mert ez a hívő ember egyetlen lehetősége a személyes bizonyságtételre, és egy egészséges keresztyén élethez. Ezeket mérlegelve azt kell mondjam, hogy bár nagyon kulturálatlan a suli, és a tanárok célja nem kifejezetten a képességfejlesztés, és mégis küldeni fogom őket, hogy tudjanak bármikor bárhol bárkivel szót érteni, és legyen otthon azokban a kérdésekben, amelyek foglalkoztatják azt a korcsoportot.
Andris
Andris,
Az iskolában nem tanul meg helyesen kapcsolatot építeni. Ott azt tanulja meg, amit a kortársaitól lát, az viszont többnyire nem a helyes, biblikus, illem szerinti kapcsolatépítés. Ha megfigyeled az otthonoktatottakat (persze a közelünkben kevesen vannak), egyáltalán nem begubózott, kis sérült szocializációjú gyerekek, sőt.
A másik dolog pedig, hogy Isten elsősorban nem a tanárokra, hanem a szülőkre bízta a gyermekeket. Tőlünk fogja számonkérni. A lányom csak néhány órára jár (zongora, hittan, szolfézs, stb), de komoly odafigyelés és energia helyretenni a dolgokat. Ha egész nap suliban lenne, nem is lenne alkalom mindent megbeszélni.
A harmadik :)
Az iskola időtöltés: otthon sokkal rövidebb idő alatt, sokkal kellemesebb formában tanul meg olyan dolgokat, amikre szüksége lesz az életben, és ezalatt igei szellemben nevelődik, ezt szívja magába, és bárhova megy, természetesen beszél a (nyiladozó) hitéről.
Megjegyzés küldése