2012. március 14., szerda

Hogyan tanítsuk idegen nyelvre?

      Ma újranéztünk egy ukrán mese-DVD-t, amit kb. 4 éve vettünk, és már régen láttam. Elég egyszerű a nyelvezete, de én akkor alig pár szót értettem belőle.
       Nagy örömömre ma rengeteget értettem az összekötőszövegből is. Félreértés ne essék: nem beszélek ukránul, de rengeteget értek, és ha muszáj, meg tudok fogalmazni mondatokat, ha lassan, írásban kell, akár egy egyszerű szöveget is. Az elmúlt négy évben nem volt lehetőségem nyelvórára járni, nem találkoztam ukrán anyanyelvűekkel, akikkel beszélhettem volna.
       Mi történt?
       Az elmúlt években sok ukrán gyerekkönyvet vettem, igyekeztem olvasgatni belőlük a gyerekeknek. Ukrán meséket néztünk, és olyan vetítéseket készítettem, amivel szavakat és mondatokat tanulhattunk. Kártyákra írtam mondatokat vagy kifejezéseket, amikkel játékosan tanultunk.
      Persze nem hagyhatom ki azt sem, hogy egy fél évig hetente egyszer járt Johanna egy játékos foglalkozásra, ahol én is bent lehettem és jegyzeteltem. Óra után otthon elkészítettem a vetítéseket, kártyákat, stb. az adott téma szavaival.
      Amikor azt kérdezik tőlem, hogy mi értelme van annyi nyelvet tanítani a gyerekeimnek, mi értelme újabbakba belekezdeni, akkor visszakérdezek: mi értelme van játszani? Inkább megnézünk naponta egy vetítést vagy idegen nyelvű mesét, dalokat hallgatunk, mint, hogy ne tennénk :) Ugyanis, ha ezeket a párperceket kihagyom, ami nem megerőltető, akkor nem tapasztalom meg azt az örömöt, ami ritkán ugyan, de megadatik. Ugyanis előfordul, hogy idegen nyelven szólalnak meg tökéletes kiejtéssel, ahogy én sem tudom, mert ők a CD-ről hallva pontosan tudják reprodukálni.
      A gyerekeim nem beszélnek folyékonyan idegen nyelveken, hiszen ahhoz én nem fektettem beléjük eleget. Nem beszéltem velük idegen nyelven, nem járattam őket idegennyelvű környezetbe. Nem is tudtam volna velük németül, oroszul, ukránul, spanyolul, szlovákul beszélni, hiszen ezeket én sem ismerem (bár németül egy kicsit igen). Csak angolul tehettem volna meg, de nem tettem, mert nem éreztem erre késztetést. Ennek ellenére van eredménye a munkámnak, és hiszem, hogy még lesz.
     Szeretnék bátorítani minden szülőt és nagyszülőt, hogy kezdje el korán idegen nyelvekre tanítani játékosan gyermekeit. Kezdje el megismertetni ezeket a nyelveket, a hangzásukat, a betűiket, és a gyümölcs be fog érni. Lehet, hogy évek múlva derül ki, hogy egy év alatt sikerült a gyereknek elsajátítani az adott nyelvet, amivel társai kínlódnak, mert neki már nem volt annyira idegen, lehet, hogy másképp látszik majd a gyümölcs, de látszani fog! És nincs annál csodálatosabb dolog, mint mikor azt mondhatjuk: "ezt én tanítottam meg a gyermekemnek" Ehhez nem kell képzettnek sem lenni, csak ki kell használni a napi tíz perceket, és nem szabad feladni akkor sem, amikor értelmetlennek látszik!

Nincsenek megjegyzések: